A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Református hittan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Református hittan. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 9., kedd

Református hittan 06.09.


Tanévzáró óra 8.b

Kedves Balázs! Elérkezett nemcsak ennek a tanévnek, de az általános iskolának is az utolsó hittan órája. Nincs más hátra, mint a búcsúzás. Jó pihenést kívánok a nyári szünetre! Edit néni

2020. június 2., kedd

Református hittan 06.02.


Életünk Isten világosságában       8. osztály
Az egyháztörténelem során nagyon sok olyan emberrel találkozunk, akinek Jézussal való találkozása teljesen megváltoztatta az életét. Pál apostol után hasonló változást éltek át olyan emberek, akik teljesen Isten nélkül élték az életüket. Ezek közül egyik kiemelkedő személy egy Assisiben élő gazdag kereskedő elkényeztetett gyermeke, Ferenc.
Augustinus mellett ő a másik, akit mi is nagyra tartunk és tisztelünk.
Franco Zeffirelli „Napfivér, Holdnővér” című filmje igen hitelesen mutatja be Ferenc megtérését, Jézusnak való engedelmességét. Aki nyitott szívvel nézi a filmet még a képernyőn keresztül is hatással van rá Assisi Ferenc személyisége. Vele együtt éli át a kétségeit, keresi kérdéseire a válaszokat, végül érzi át a megnyugvást a Jézus szavait megértve.
Nézd meg a filmet ilyen nyitott szívvel, hagyd, hogy hatással legyen rád.
Edit néni

2020. május 19., kedd

Református hittan 05.19.


A templom megtisztításának története      János evangéliuma 2. rész 13-17. versek
Tankönyv 76-77. oldal
Olvasd el a könyvben a történetet és a hozzá kapcsolódó magyarázatot.
Nemcsak a jeruzsálemi templomról van szó az igében, hanem átvitt értelemben a szívünket, az életünket is meg kell tisztítani sok káros dologtól. Ebben Jézus segít, ha figyelünk rá.
Nézd meg a Rizen című amerikai filmet, amely arról szól, hogyan tud egy római katona egy magasrangú tiszt, megtisztulni a csatában elkövetett emberölések szennyétől. Mennyire megváltozik az élete a Jézussal való találkozása után. Bár ő a kereszten szenvedő Jézust látja, mint a kivégzés vezetője. Hátat fordít a katonai múltjának és békességet talál, új életet kezd.
Edit néni

2020. május 12., kedd

Református hittan 05.12.


Isten igéje vezet
A búza és a konkoly példázata
Olvasd el a bibliai szakaszt a 74. oldalon, valamint a 75. oldalon a három pontot. Ezek után oldd meg a munkafüzetben az 1. feladat a, b, c, d, e, és h pontjait.
A 73. oldalon a 2. feladatot. Ezzel együtt kérem a múlt heti feladatokat is a cedrusuli62@gmail.com címre.
Jó munkát! És jó kedvet hozzá! Edit néni 

2020. május 5., kedd

Református hittan 05.05.


Isten igéje utat mutat   A gazdag ifjú története       8. oszt.
Minden, amink van, Isten ajándéka. Az ajándékot lehet rosszul használni, rosszra használni.
Társas lények vagyunk, ezért mindenünk, amink van nemcsak a mienk, hanem azoké is, akikkel együtt vagyunk. Család, rokonság, barátok, szomszédok, osztálytársak. Van, akivel csak egész kevés dolgon osztozunk, vannak, akivel mindenen. Kinek mit adunk, azt Isten mutatja meg. Tudjuk, vagy sokszor érezzük. A mostani történek egy igen jó szándékú fiatalemberről szól, aki jónak tartja magát és szeretne valóban az is lenni. Jézushoz fordul, hogy megtudja mi az, amivel még tökéletesebb lehetne. Jézustól dicséretet kap mindazokért, amit eddig tett. De a tökéletességhez még kell valami. Miért kapta ő ezt a nagy gazdagságot? Mit tegyen vele? Ezt az egyet nem kérdezte meg. Jézus majd mondja magától. Oszd el a vagyonod a szegényeknek. Elosztani nem azt jelenti, hogy szétosztok mindent és végül nekem semmim sem marad. Nyisd ki a pénzesládád és adj belőle annak, akinek szüksége van rá. Engedd te ifjú, hogy Isten ossza. Adtál valakinek? Légy készen arra, hogy még adsz másnak is, ha szükséges.  Vagyis, ha hiszel Istenben bízd rá az anyagi boldogulásod is. Higgyed, hogy gondoskodik rólad. Ne félj attól, hogy neked nem marad. 
Ez az, amire nem volt képes az ifjú. Nem merte teljesen rábízni magát. Inkább szomorúan elment.
Abban az örömben, milyen érzés adni valakinek, akinek nincs, nem részesült.
Olvasd el a könyv 72. oldalán a történetet, majd a 73. oldalon a kiegészítő magyarázatokat és ezután oldd meg a mf. 70. oldalán az 1. és a 2. feladat a, c, d, f. pontját, majd küldd el a cedrusuli62@gmail.com címre.
Jó munkát a feladathoz! Edit néni

2020. április 28., kedd

Református hittan 04.28


Isten Igéje formál: Jeremiás a fazekasnál   8.osztály

Amikor megszületünk, megvannak azok a képességeink, amikkel a nekünk kijelölt életutat végig tudjuk járni. Minden ember életének megvan a célja. Istentől a képességek mellé szabad akaratot is kaptunk. Dönthetünk életünk felett. Örök kérdése az embernek, mi a helyes út?
Segítenek a képességeink is abban, merre kell indulnunk. Azt kell választanunk, amihez tehetségünk van. Abban leszünk eredményesek, azzal tudunk használni másoknak. Van amikor nem ezt tesszük. Ilyenkor elrontjuk akár a saját életünket is. Rossz útra tértünk, és ekkor Isten beavatkozik. Ez a beavatkozás fájni szokott. Rosszul esik, szeretnénk, ha a mi elképzelésünk teljesülne. Ez történt Izráel népével is. Rossz útra tértek, bálványisteneket kezdtek imádni.  Tetszett nekik a környező pogány népek vallása. Az sem számított, hogy ezek közül némelyik még emberáldozatot is használt. A helyreállítás fájdalmas lesz. Majd idegenben észhez térnek. Jön a babiloni birodalom, megszállja az országot, kirabolja, sőt hadizsákmányként elhurcolják a népet is. Isten arra választotta ki Jeremiást, hogy mindezt előre elmondja a népnek. „Olvasd el a 71. oldalon az 1. pontot, Ki volt Jeremiás?”
Majd a 70. oldalon a bibliai részt.
Ahogy a fazekas összegyúrja az elrontott edényt és újat formál belőle, úgy formálja Isten újjá a neki engedetlen népét. A fogságból való hazatérés után új életet kezdhetnek.
A munkafüzet 69. oldalán oldd meg a feladatból az a, c, d, e, pontokat és küldd el a következő órára cedrussuli62@gmail.com 05.05.ig
Értékelni fogom. Jó munkát! Edit néni      

2020. április 21., kedd

Református hittan 04.21


A lelkiismeret, mint tükör   8. osztály
Mi a különbség a lelkiismeret furdalás és a megbánás között? 
Olvasd el a könyv 68. oldalán lévő fejezetet és gondold végig, mikor éreztél lelkiismeret furdalást és mikor követte ezt megbánás. Volt-e olyan eset, amikor elaltattad a furdalást úgy, hogy másokat kérdeztél ahelyett, hogy a bensődre figyeltél volna? Akkor tudunk győzni és felülkerekedni a rossz cselekedeteink fölött, ha őszintén bánva azt, igyekszünk jóvá tenni. Így kérve bocsánatot.
Elvégzendő feladatod most nincs, gondolkodj a témán!
Edit néni

2020. április 7., kedd

Református hittan 04.07.

Készülődés húsvétra

Virágvasárnappal kezdődik a húsvét előtti nagyhét. Jézus keresztáldozata a zsidó páska ünnep előtti napon, nagypénteken történt. A zsidók ezen a héten készültek az egyiptomi kivonulás ünnepére.
Mi ezen a héten készülünk Jézus feltámadásának ónnepére, a húsvétra. A mostani helyzet átalakította ünnepünket. Bezárkózva, otthon töltjük. Rajtunk múlik, hogy milyen ünnepünk lesz. Lehet így is boldog meghitt, együtt a családdal. Mi  döntünk róla.
Legyen boldog ünneped. Edit néni

2020. március 31., kedd

Református hittan 03.31.


7. osztály  
Húsvéti ünnepkör

Kedves Balázs! A tananyagban elérkeztük nagypéntek és húsvét eseményeihez. A naptár szerint pedig közeledünk az ünnephez. Minden évben különböző történeteket tanultunk ezeknek a napoknak az eseményeiből. A nyolcadik osztályban mindezeket összegezve megérthetjük Isten és az ember kapcsolatát.
Olvasd el a tankönyv 93-94. oldalát és gondolkozz el az olvasottakon.
A világ különböző országaiban különbözőképpen ünnepelnek a keresztyének. Az alább felsorolt országok közül válassz ki egyet és az interneten utána nézve írd le, hogyan ünnepelnek nagypénteken, húsvétkor. Minimum 10 mondat legyen, de lehet több is.  Azt vagy azokat a szokásokat írd le, amelyek különböznek a magyartól. Feltétlenül készítsd el, mert a következő óra alapja a te fogalmazásod lesz.
Határidő 04.06. a következő óra, cím cedrusuli62@gmail.com
Edit néni

Református hittan 03.31

Kedves Balázs!
Elérkeztünk a tananyagban a húsvéti ünnepközhöz, a naptár szerint pedig közeledünk húsvét ünnepéhez. Minden évben foglalkoztunk nagypéntek és húsvét ünnepével. A Bibliából különböző eseményeket olvastunk el, melyek ezeken a napokon történtek. A 8. osztályban mindazt osszefoglaljuk, amit az eddigi években tanultunk Isten és a mi kapcsolatunkról. Ez a tananyag inkább visszatekintés és elmélyülés az eddigekben. Olvasd el a tankönyv 93-94. oldatát. Gondolkozz el mindazon, amit olvastál.

Világszerte a keresztyének különböző képpen ünnepelik a húsvétot. A következő országok valamelyikéből válassz ki egyet, amelynek nagypénteki, illetve húsvéti szokásairól pár mondatot leírsz. Haználd az internetet! Legfőképpen azokat írd le amelyek eltérnek a magyar szokásoktól.
Mexikó, Fülöp Szigetek, Spanyolország.

Minimum nyolc mondat legyen, a felső határt rád bízom. Feltétlenül készítsd el, mert a következő óra alapja a te fogalmazásod lesz.

Elküldési cím: cedrusuli62@gmail.com , határidő következő óra 04.17.

Edit néni

2020. március 25., szerda

Református hittan


Isten naponta szól hozzám

Kedves Balázs!
Olvasd el a tankönyv 66-67. oldalát. Gondold át az olvasottakat. Gondolkodj azon, hogy történt-e veled olyan esemény, amiben egyértelműen jelzést kaptál arról, mit kell tenned?
Most más feladatot nem kapsz. A következő órán március 31-én találkozunk. Edit néni